Fórum >> Hozzászólás

  isten hozzászólása:

valami trade tényleg jó lenne. mennyire sajnáltuk, hogy hossa elment, sőt a pensblog még tovább is ment, és egyenesen lebuzizta, meg lehülyézte őt, meg ilyenek. az idő mégis őt igazolta. itt vagyunk most mi benne nyakig a lében, ő meg egy kurvajó wingsben.
persze, valószínűleg más lenne a helyzet, ha meg tudtuk volna tartani, de a volna az nem játszik. úgy néz ki a helyzet, ahogy kinéz.
komolyan mondom, tavaly azt hittem, hogy végre akkor mostantól kezdve olyan csapatunk lesz, amilyenről már évek óta álmodtunk (stabil PO, stabilan nagy esélyes évről évre), erre most meg hoppá.
persze, lehet az is hogy a következő 3 hétben minden meccset nyerünk, és akkor meg ez a mostani szemléletünk kb. jó nagy marhát csinál belőlünk, na de ahogy kinéz most a szitu, hát kb. tényleg egyszerűen kialudt a reménysugár az alagút végén (vagy beindultak a fúrópajzsok, és haladnak jó messzire).
tavaly ilyenkor már valahogy bárkivel bármiben lefogadtam volna, hogy a döntő simán meglesz (mármint, hogy benne leszünk), most nem tudom. nem érzem a tüzet. de még parazsat sem.
kitartani persze kitartok a csapat mellett, csak hát sajnos nem ezt érdemeljük mi, drukkerek. főleg nem egy tavalyi év után.
főleg nem egy 2002-2006(7)-os(-es) időszak után.

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.